top of page

testimonies

Bielik Marcsi2.jpg

Bielik Mária

üzletvezető

FlashKart

Szilvivel élmény együtt dolgozni!
Mindig mosolygós, barátságos hangulatban foglalkozik a coachee-jával, ami segít megnyílni és őszintének lenni, annak ellenére, hogy "idegenek" vagyunk. 

 

Szilvi felkészültsége és képzettsége garancia a sikeres coachinghoz. Széleskörű tudása segít, hogy igazán közel kerülhessünk saját céljainkhoz és azok eléréséhez.


Magam sem gondoltam az elején, hogy ilyen élvezetes és emlékezetes lesz a közös utunk, melyet ezúton is köszönök!


Őszintén ajánlom bárkinek aki készen áll szembenézni magával egy sikeresebb, boldogabb jövő érdekében!

Hajsz Orsi2.jpg

Hajsz Orsi

Bank Infrastructure Analyst​

General Electric

Nagyon szeretném megköszönni Neked az elmúlt pár hónapot, amit intenzíven együtt töltöttünk. Mint erről sokszor említést is tettem, először pszichológust akartam keresni, és ekkor teljesen véletlenül akadtunk újra össze Facebook-on sok év után.

Az első, bemutatkozó alkalom után 100%-ig biztos voltam benne, hogy nem szeretnék mással együtt dolgozni csak Veled, és ez nem csak a régi ismeretségnek köszönhető, hanem a személyiségednek is. Mindig is megbíztam benned, de a coaching alatt ez az érzés felerősödött, így teljesen őszintén tudtunk együttműködni.

Úgy gondolom ez az alapja minden kapcsolatnak, főleg akkor ha fejlődni szeretnénk valamiben.

 

Köszönöm az őszinteségedet és azt, hogy nem ítélkeztél, így egy olyan légkört teremtve, amiben el tudtam engedni magam. Ennek köszönhető, hogy nagyon sokat haladtunk rövid idő alatt több témakört is érintve.

A munkát szeretném továbbra is folytatni Veled, mert ugye ez egy életen át tartó tanulási folyamat :)

Sármán Nóra photo.jpg

Sármán Nóra

cégtulajdonos, designer

Nora Sarman

A legizgalmasabb az volt, hogy ez a coaching egy olyan módszer volt ami igazából nem nevezhető módszernek, mert minden alkalommal a különböző problémafelvetéseinket másképpen jártuk körül, más eszközökkel fedeztük fel a lehetséges megoldásokat.

Ez szerintem Szilvi nyitottságáról és határtalan kreativitásáról tett tanúbizonyságot.

 

A másik ami nagyon tetszett, hogy mindig feldobva és megkönnyebbülve mentem el tőle, mert mindenre találtunk lehetőségeket.

 

Lehetőségeket kapni azáltal, hogy valaki felnyitja a szemed, hatalmas dolog.
Szilvi képes erre.


Ajtókat nyit meg az ember előtt, az ajtók pedig a lehetőségeket jelentik.

Sármán Réka.jpg

Sármán Réka

cégtulajdonos, ügyvezető

Nora Sarman

Nagyon szeretem az angol órákat Szilvivel, igazából egyáltalán nincs olyan érzésem, mintha tanulnék, pedig rengeteget fejlődök közben.

 

Mindig olyan témákról tanulunk, ami éppen aktuális az életemben, ami engem nagyon foglalkoztat.

 

Ezért nagyon izgalmas minden óra, és sokkal többről szól, mint egy sima angol óra. Inkább amolyan önfelfedező út  :) 

Vicus.jpg

Szombat Éva

fotográfus

Szilvi tanított meg angolul. 15 éves koromban kezdtem el járni hozzá, és már fél év után jobban tudtam angolul, mint németül, pedig nyolc évig tanultam előtte az általános iskolában.


Elsőre meglett a középfokú nyelvvizsgám, mivel Szilvi igazán tudta, hogyan kell felkészíteni. Miután meglett, ugyanúgy jártam angolozni hozzá (kisebb-nagyobb kihagyásokkal az elmúlt 17 évben), mert élveztem az óráinkat, mindig feltöltődtem utánuk. Nagyon figyelt rám, mindig olyan témákat keresett amik érdekelnek, illetve segített felkészülni prezentációkra, interjúkra is.

 

Egyedi coaching technikájával segített ha elakadtam valahol az életben, így nem csak az angoltudásom fejlődött, hanem mellette a személyiségem is. Az utóbbi időben nem tudtam már járni hozzá, viszont rengeteg barátnőmnek ajánlottam őt, akik a mai napig vele tanulnak, és bármikor visszamennék ha úgy alakulna!

Nagy Anikó.jpg

Nagy Anikó

Ügyfélszolgálat,

Alpha Implant

Több nyelviskola tanfolyamát is kipróbáltam már, de semmi sem fogható ahhoz a fejlődéshez képest, melyet a Szilvivel töltött órák során értem el.

Mindig odafigyelt, hogy olyan témaköröket érintsünk, melyek érdekelnek, rendkívül türelmes és kíváló tanár, mi több, személyes gondok esetén is mindig számíthattam rá.

Ő nem csak tanár, ő sokkal több annál!

Segítségével sikerült leküzdenem magamban a szorongást, hogy bármikor, bármilyen helyzetben idegen nyelven szólaljak meg. Ha fáradtan vagy rosszkedvűen is érkeztem az órára, a Szilvivel töltött idő után felszabadultan távoztam onnan.

Mindenkinek szívből tudom ajánlani!

Gayer_Gábor.jpg

Gayer Gábor

ügyvezető

UP Insurance

Alapvetően nem rajongok a kötelező heti programokért amiket mindig ugyanakkor ugyanúgy kell csinálni.

Ezért is féltem, hogy eljutok-e valaha a nyelvvizsgáig és ezért is volt csodaszerű, hogy a Szilvinél töltött első alkalmak után világos lett számomra, ez az angolozás itt teljesen más lesz.

 

A nyelvvizsgát 8 éve letettem, és közben NAGYON megszerettette velem az angolt. Extrém sokat beszélgettünk angolul az elmúlt évek alatt Mindenről és talán nem túlzás azt mondani, hogy közben barátok is lettünk.

 

A középfok után ami a célom volt, így eszembe se jutott abbahagyni az angolt,  "itt ragadtam nála" remélem kb. örökre. :)

Hollós_Zoli.jpg

Hollós Zoltán

ügyvezető

Hungarorisk

A tanulás szinte kikapcsolódás! 

Szilvi minden alkalommal gyorsan és észrevétlenül felméri, hogy mennyire fáradtan is érkeztem az órára, és ha szükségesnek érzi, gyorsan és észrevétlenül átszabja az előre tervezett menetrendet.

A kommunikációs gyakorlatok után néha úgy érzem, hogy nem is nyelvórán, hanem stresszoldó, vagy személyiségfejlesztő foglalkozáson vettem részt.

A beszélgetős részek mellett mégis marad elegendő idő a nyelvtanra, amit a "Bliss" névre keresztelt munkalapok segítségével lazábban tudunk a gyakorlati használatba ültetni.

Összefoglalva tehát Szilvi vidám, ha kell laza, mégis mindig profi órái  kedvet csinálnak a nyelvtanuláshoz és fenntartják a motivációt!   

Krisz.jpg

Florovits Attila

író,

angol műfordító

Hogy miért összehasonlíthatatlan Szilvi tanítói módszere más tanárokéval és tanítói gyakorlatokkal?

 

90 percen át csak rám figyel, kérdésemre azonnali választ kapok, bármilyen szintű is a nyelvi tudásom, így az ijesztően hangzó másfél óra fele annyinak tűnik.

 

Több évtizedes tanítói tapasztalattal a háta mögött pillanatok alatt teremt baráti hangulatot, amivel a legrosszabb napjaimon is a legjobbat hozza ki belőlem.

 

Az általa kidolgozott BLISS tudásfelmérő- és fejlesztő teszt pedig egyszerre öleli át a teljes tananyagot kezdő szinttől a felsőfokig, aki azon átküzdi magát, nem csak a végén érez végtelen örömet, hanem közben is! :)

Imola.jpg

Kaszta Imola

Account Director

Artificial Group

Szeretettel ajánlom Szilvit, aki amellett, hogy varázslatos személyiség, hihetetlen módon rá tud érezni az emberre.

 

Töretlen optimizmussal bíró, felkészült és naprakész szakember, remek kérdezéstechnikájával olyan szempontokra, összefüggésekre irányította a figyelmem, amelyek fölött egyedül elsiklottam volna.

Hálás vagyok neki a közös munkáért, azért, hogy vele minden beszélgetés egyben egy töltekezés is.

 

Bátran rábízhatja magát bárki!

+1 :)

Dittó.jpg

Dittó Yogini

 

 

tulajdonos, jógatanár

Muditayoga

Amikor a legjobb barátnőd - aki olyan mint a testvéred -  az első angoltanárod, az egy "difficult situation", de bebizonyosodott, hogy jól tudtuk tartani a kereteket; később a Skype-os beszélgetős angolórákon is.

Az órák nagyon intenzívek voltak, viszont nem volt fárasztó egy-egy alkalom, mert Szilvi mindig nagyon változatos feladatokkal készült. 

Később, amikor a jógaoktató képzésemen tartott Szilvi JógAngolt:) , akkor megtapasztaltam, hogy ez az intenzív és játékos angoltanulás csoportban is tud működni, még akkor is, ha a résztvevők más-más szinten vannak, de a téma egy.  

With love & Namaste

Stay tuned for more!

bottom of page